A Felsőjózsai utcai telephely 2019-es évi szabadidős programjai, rendezvényei
A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja Debrecen, Felsőjózsai utca 7. szám alatti telephelyén szervezett a prevenciós programokat elsősorban a Józsán élő gyermekek, és családok részére ajánljuk. A prevenciós programok szervezését, vezetését, közvetítését nagyon fontosnak és szakmailag értékesnek tartjuk a gyermekek, szülők, és a szakemberek számára egyaránt. Lehetőséget biztosítunk egymás megismerésére, elfogadására, a helyi gyermek és lakóközösség építésére.
Baba-mama klub
Évek óta működik területi irodánkban a Baba- Mama Klub. Az épületben erre a célra kialakított szoba áll rendelkezésre. A szoba szőnyegezése megfelel az egy éven aluli gyermekek mozgási igényének. A játékok változatosak a 3 éven aluli korosztálynak megfelelőek, sok fejlesztő játék áll a rendelkezésükre. A klub heti rendszerességgel működik, szerda délelőttönként, várjuk a szülőket gyermekeikkel. A klub célja egy olyan önsegítő csoport kialakítása, ahol az anyukák megoszthatják gyermekneveléssel kapcsolatos problémáikat, bátran kérdezhetnek egymástól. Kimozdulhatnak a monoton hétköznapokból, megelőzhetik különböző mentális problémák kialakulását. A gyermekek hozzászoknak a közösséghez még óvodáskor előtt, az anyukák között barátságok szövődnek.
Az év során a klub legkiemelkedőbb programjai lesznek a farsang, az anyák napja, a gyermeknap, a mikulás ünnepség.
Farsangi program: 2019. február 20.
Anyák napi ünnepség: 2019. május 8.
Gyermeknapi program: 2019. május 22.
Mikulás napi program: 2019. december 4.
Gyermekprogramok
- „Szünidei zsongás” (egy hetes nyári programsorozat)
- július 8 – 2017. július 12-ig minden nap 10-14 óráig különböző programokkal, játékokkal, vetélkedőkkel, kreatív tevékenységekkel színesítenénk a gyermekek nyári szünetét.
- Szünidei kreatív foglalkozások
Az iskolai szünetekben egy-egy alkalommal az évszakoknak, ünnepeknek megfelelően kreatív kézműves foglalkozásokat szeretnénk szervezni gyermekek számára:
Húsvéti kézműves program: 2019. április 18.
Nyári szünidei kézműves program: 2019. augusztus 8.
Halloween-i program: 2019. október 31.
Kreativitás, dizájn klub
Az idei évben újra szeretnénk elindítani a „Kreativitás dizájn” nevű önsegítő csoportfoglalkozást. A foglalkozásokra különböző életkorú, életstílusú, kreatív tevékenységek, életmód téma iránt érdeklődőket várunk. A résztvevők igényeihez, elfoglaltságaikhoz igazodva, a nyári hónapok kivételével, az év folyamán 8 alkalomra tervezzük a találkozókat telephelyünkön. Célunk, hogy a csoportban végzett kreatív tevékenységen keresztül, az egyének közösséggé formálódása mellett életmóddal, háztartással kapcsolatos dolgokról beszéljünk, ezáltal a résztvevők személyes kompetenciái erősödnek, helyes önértékelésük fejlődik. A meghirdetett programok keretén belül kreatív tárgyak készítésével, lakberendezési tanácsokkal ismertetjük meg a résztvevőket.
2019.január 24. Gipszből dekor tárgy
2019.február 21. Doboz újrahasznosítás és dekorálása
2019.március 7. Nőnapi ajándék készítés
2019.május 30. Textiltáska készítés és festése
2019.szeptember 19. Szürethez kapcsolódóan üvegdíszítés
2019.október 17. Őszi dekoráció készítés
2019 november 28. Adventi előkészületek
2019. december 12. Karácsonyi ajándékkészítés