Pár hónap múlva elkészül az új Család- és Gyermekjóléti Központ a Nádor utcán

Jól halad az új Család- és Gyermekjóléti Központ építése a Nádor utcán. Hamarosan modern környezetben várják majd a hátrányos helyzetű családokat és a nyugdíjasokat. A tervek szerint a munkatársak az év végén már az új épületben folytathatják a munkát.

Már szerkezetkész az új Család- és Gyermekjóléti Központ, jelenleg a gépészeti munka, a festés és burkolás folyik. A Mester utcai és a Böszörményi úti székhelyek megszűnnek, így hamarosan minden munkatárs az új központban dolgozhat. Az emeleten lesznek az irodák, a földszinten pedig a szociális és gyermekjóléti ellátást végző szakemberek várják majd tanácsadással a családokat és a nyugdíjasokat.

Prevenciós tevékenységre is alkalmas helyiségeket is biztosítunk majd a gyerekek számára, illetve foglalkoztatókat alakítanak majd ki, melyeknek az összenyitásával egy hatalmas teret kaphatunk – mondta el Orosz Ibolya Aurélia, a DMJV Család-és Gyermekjóléti Központjának intézményvezetője.

Egy másik teremben családi rendezvényeket, gyermekprogramokat és szakmai fórumokat tudnak rendezni. Sőt, nagyobb konferenciákra is alkalmas lesz, hiszen közel 300 fő is kényelmesen elfér majd ott.

A tervek szerint az év végén adják át az új épületet. A központ 602 millió forintból épül az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjának részeként.

forrás: www.dehir.hu

 

Széchenyi 2020