Címünk 4027 Db., Thomas Mann u. 2/A

“Együtt vagyunk Debrecen, együtt a családokkal”

Intézményünk első majálisa „Együtt vagyunk Debrecen, együtt a családokkal” címmel került megrendezésre. Célja, a generációk közötti kapcsolat megerősítése, a családok és szakemberek közötti bizalom kialakítása.

A rendezvényt Dr. Papp László, Debrecen Város polgármestere nyitotta meg. Orosz Ibolya Aurélia intézményvezető köszöntötte a résztvevő vendégeket. A színpadon a Kenguru Tánc és Sportegyesület akrobatikus rock&roll bemutatóját láthatták az érdeklődők. Ezt követte a Kíváncsi Katica mesezenekar interaktív előadása. A gyerekek érdeklődését felkeltve Gyuri bohóc bűvész show-val kedveskedett, majd lufit hajtogatott. Közben a Duhaj kölyök zenekar varázsolta el a közönséget interaktív kalóz műsorukkal. A színpadi előadásokkal párhuzamosan az Aura Segítő Kutya Alapítvány bemutatóját tekinthették meg a résztvevők.
A felnőttek részére az Aranykezek Egészségnevelő Közhasznú Egyesület, a Magyar Vöröskereszt nyújtott egészségügyi megelőzéssel kapcsolatos szolgáltatásokat: irodai masszázst és vérnyomásmérést, ezzel összefüggő életmód tanácsokat. Élet lehelete című programját mutatta be az ADRA Hungary Alapítvány, melyben az újraélesztés bemutatót követően minden korosztály kipróbálhatta az életmentő gyakorlatot. A kézműves foglalkozások, korongozás mellett megtalálhatóak voltak az interaktív és ügyességi játékok is. Kicsiket és nagyokat várt a társasjáték szoba, ahol korosztályoknak megfelelő társasjátékokat próbálhattak ki a családok. A gyerekeket több ugrálóvár is várta. A kollégák és önkéntesek csillám-, hennatetoválással és arcfestéssel várták a programra ellátogató vendégeket.

Széchenyi 2020